---> Dudás Gyula fotói, írásai

 

 

Az ezertornyú Prága


November végén járunk, 29-én, olyan nulla körüli hideg van kinn, hogy semmi kedvem kimenni a műhelybe bármit is tenni-venni. Inkább maradok a meleg, bár az energiaválság miatt csak 18 °C-os lakásban. Miközben bosszankodom ezen, felsejlik egy pontosan negyven évvel ezelőtti fázóskodásunk. Az emléktől melegség járja át a szívemet, és felvidulok.

Udvarlásom első őszén, novemberben felvetettem Beátának, hogy utazzunk el néhány napra a városok királynőjének nevezett arany városba, az ezertornyú Prágába. Nem kellett sokat győzködnöm, ami érthető is volt. Megnyerő volt az az elgondolásom is, hogy ott egy barátnőmnél szállunk majd meg.

Csak egy-egy táskát vittünk magunkkal. Megérkeztünk a főpályaudvarra, és az első dolgom az volt, hogy felhívjam a barátnőmet. Ő igencsak megörült nekem. Megkérdeztem, aludhatok-e nála, nincs szállásom. Persze! Örömmel fogadlak, mondta, mire én hozzátettem, egy barátnőm is velem van. De erre ő szó nélkül azonnal úgy lecsapta a kagylót, mint a pinty. Ki érti ezt?

Az első nap végén visszamentünk a pályaudvarra éjszakázni. Hosszú széksorok voltak a falak mentén, és lengőajtók a várótermek között, amelyek nem voltak zsúfoltak. Választottunk helyet magunknak, és letelepedtünk. Kényelembe helyezkedtük: táskáinkra fekve aludni próbáltunk. De nem sokáig, mert jött egy vasutas a nyikorgó lengőajtót belökve, és ránk szólt, hogy itt nem szabad feküdni, ez nem alvóhely, csak vonatra szabad várni a székeken ülve. Így hát a továbbiakban egymásra borulva próbáltunk szundikálni Beátával, de nem tudtunk, mert a vasutas gyakran körbejárt, és megrázta a vállamat, hogy itt nincs alvás! Emellett más jövő-menő utasok is hangosan nyikorgatták a hatalmas lengőajtókat, és mindennek a tetejében állandó huzat is volt a teremben.

A nyűgös éjszakánk után a színvonalas, tágas és tiszta mellékhelyiség megnyugvással szolgált. Még zuhanyozni is lehetett benne. Vidáman kezdtük a második napunkat – szerelmeseknél ez könnyen megy. De egy újabb vasúti váróban alváshoz már nem fűlött a fogunk. Ezért kutatni kezdtünk valamilyen ifjúsági szállás után. Járkáltunk, kerestünk, érdeklődtünk, nem sok sikerrel. Már sötétedett. Egyszer csak megláttunk két turista lányt, egyiküknek térkép volt a kezében, épp az útvonalukat ellenőrizték. Mondtam Beátának, hogy ezek biztosan Youth Hostelba mennek, kövessük őket. És jól gondoltuk: egy kapunál meg is álltak és becsengettek az erre a célra szolgáló kolomppal. Közben mi beértük őket és rájuk köszöntünk. Kiderült, hogy norvégok a lányok, de az is kiderült, hogy ahová jöttek, és ahová mi követtük őket, az nem ifjúsági szállás, hanem egy apácazárda, amely szállóvendégeket is fogad.

És volt még elég hely, volt még két üres kétszemélyes cella. Az egyiket a norvég lányok foglalták el, a másikba pedig én kísérhettem be Beátát. Bizony, csak azt engedték meg nekem, hogy bekísérjem őt a cellájába, hogy lepakoljon, majd el kellett búcsúznom tőle. Ezt a pillanatot mindketten fájó szívvel éltük meg, mert ott bent szépen duruzsolt a vaskályha, és jó meleg volt, a másik ágyat meg üresen kellett hagyni. Az én szállásom ismét a pályaudvar lett.

A harmadik napon megismétlődött ugyanez, azaz Beáta a női cellájában aludt, én – alvás híján – a váróteremben filozofálgattam. Csakhogy ezúttal úgy szerveztük az esténket, hogy betértünk egy bárba a melegre. Beáta az irántam érzett szolidaritásból minél tovább ott akart ülni, így éjjel kettőig, vagyis záróráig maradtunk. Akkor aztán mindenki ment a maga szálláshelyére, aszerint, hogy kinek milyen volt a szerencséje. Persze előbb elkísértem Beátát az apácákig.

A negyedik nap délutánján már hazautaztunk. Három és fél nap elég volt ahhoz, hogy nagy vonalakban megismerjük és megszeressük ezt a csodálatos, rendkívüli várost. Prága nemcsak egy klasszikus turistaélményt nyújtott számunkra mintegy bédekker alapján bejárva, de emlékezetes kalanddal is szolgáltam hozzá Beátának.

Prága tényleg feledhetetlen a számunkra.

 

 

 

 

EMLÉKKÉPEIM

 

PRÓZA











 

ÚTI  KALANDOK









 

 

 

                     

 Kapcsolat

 

© Artlett Stúdió 2024